2017. október 24., kedd

tagjaink
Fenákel Judit

 

Kisgyerekkoromat egy Endrőd nevű faluban töltöttem, ahol nagymamámnak méteráru boltja volt, amit édesapám vezetett, amíg el nem vitték munkaszolgálatra..  Bennünket is itt zártak gettóba, majd deportáltak Ausztriába. Édesapámat a kőszegi táborban megölték, mi  édesanyámmal visszatértünk, és hamarosan Szegedre költöztünk. Itt érettségiztem, majd miután származásom miatt nem vettek fel az egyetemre, a tanárképző Főiskolán szereztem diplomát. Később levelező tagozaton az egytemet is elvégeztem Öt évig általános iskolában tanítottam, utána a megyei lap,munkatása lettem. Ezután az egyetemi lapot szerkesztettem. 1972-ben Pestre költöztünk, ahol a Nők Lapjánál dolgoztam. A Családi Laptól mentem nyugdíjaba. Írásaim a hatvanas évektől jelentek meg különböző újságokban és folyóiratokban.  Férjem BárdosPál szintén író. Két fiam ( László, András) és hat unokám van

Könyveim:
Két utca lakója
novellák, Tiszatáj 1960
Az élet vidám dolog – novellák, Tiszatáj-Magvető 1963
Akvárium – regény, Magvető 1966
Tíz nap vidéken – regény, Szépirodalmi Kiadó 1967
Vetkőztető – kisregények, Szépirodalmi Kiadó 1970
Lili utazásai – regény, Szépirodalmi Kiadó 1973
Májustól májusig – regény, Móra Kiadó 1974
Dokumentumok U.M.-ról, regény, Szépirodalmi Kiadó 1975
Az igazi nagy nő- kisregény, Móra Kiadó 1976
Egy bizonyos Remény utca – elbeszélések, Szépirodalmi Kiadó 1979
Egy regénye mindenkinek van – portrék, Móra Kiadó 1979
Az elhallgatás – regény, Szépirodalmi Kiadó 1982
A hagyaték – regény, Szépirodalmi Kiadó 1983
Bolondériából Harmóniába – meseregény, Móra Kiadó 1983
Itt járt a házmesterné, novellák, Móra Kiadó 1985
Három kisregény: Lili utazásai, Dokumentumok U.M.-ról, Az elhallgatás,  Szépirodalmi Kiadó 1985
Magántörténet –kisregény, Magvető 1987
Szégyen – regény, Szépirodalmi Kiadó 1987
Grófnő a répaföldön – ifjúsági regény, Móra Kiadó 1990
Levélária – regény, Ab Ovo 1993
A cég embere – kisregény, Athenaeum 2000
A fénykép hátoldala – regény, Novella , 2002
Hajtogatós – Gergely Ágnessel közösen írt gyerekkori önéletrajz, Novella 2004
A kékezüst hölgy, Az elhallgatás – regények, Novella 2005
Sefüle- novellák, Novella 2007
A könyveken kívül írt hangjátékokat, tárcákat, újságcikkeket

 

Író

 

Budapest, 1936. június 25.

 

 

 

fenakeljudit@gmail.com      

 

 

 

 


 

 

 

   

 

English

Hírek

Készíts videót az Esterházy-fesztiválra!

A Szépírók Társasága 2017. november 4-5-én fesztivált rendez Esterházy Péter emlékére Van egy író. Szeretem. címmel. A fesztivált videókampány vezeti be, ahol írók és olvasók beszélnek Esterházyról.